VI. Magyar Földrajzi Konferencia

VI. Magyar Földrajzi Konferencia
Kockázat – Konfliktus – Kihívás
Szeged, 2012. szeptember 5-7.
Ezúton szeretnénk Önt meghívni a VI. Magyar Földrajzi Konferenciára, amelyet ismét a Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai és Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékei szerveznek az SZTE és az SZTE TTIK, az MTA Földrajzi Tudományos Bizottságai, a Magyar Földrajzi Társaság, illetve a SZAB Föld- és Környezettudományi Szakbizottsága támogatásával.
A konferencia Szegeden indult, majd kétévente rendezték meg Budapesten, Debrecenben és Pécsett. A Szegeden történő újbóli megrendezést az indokolja, hogy a 2011/12-es tanévben ünnepeljük a Földrajz Intézet megalakulásának, illetve a szegedi Természettudományi Kar alapításának 90. évfordulóját.
A konferencia célja, hogy a kutatók bemutathassák új tudományos eredményeiket, s a különböző tudományterületek szakemberei megvitathassák – eltérő nézőpontokból – az aktuális földrajzi problémákat és kérdéseket. A konferenciára ezért a geográfusok mellett a rokontudományok kutatóinak részvételét is várjuk.
A most megrendezésre kerülő konferencián előtérbe kívánjuk helyezni az érdemi szakmai vitát, hiszen ez az, amire a legkevesebb idő jut, miközben nagyon hasznos lehet. Ezért kifejezetten az adott témába vágó előadásokat várunk. A konferencia előtt fél, illetve egynapos fakultatív szakmai kirándulásokat szervezünk. A konferenciához kapcsolódik a Geográfus Doktoranduszok Országos Konferenciája is, ahol minden PhD hallgató bemutathatja kutatási eredményeit.
Jelentkezés
Összefoglaló
A konferencia Tudományos Bizottsága
Előadások
Poszterek
Publikációk
Szekciók
Kirándulások, szakmai bemutatók
Részvételi díj
Határidők
Jelentkezés, további információ
Dr. Kiss Tímea
Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék
Egyetem u. 2-6., Pf. 653., Szeged, 6722
Tel: 62-544-545 Fax:62-544-158
E-mail: foldrajz@gmail.com

