Nyári Diána

Munkahelyi adatok
Beosztás: 
igazgatási főelőadó
Email cím: 
Telefon: 
62-343-320
Fogadóóra: 
megbeszélés szerint
szoba: 
1325
térkep: 

Képzettség
Tanulmányok: 

2005-ben Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karon földrajz szakos tanárként, valamint ugyanebben az évben a Természettudományi Karon környezetkutató geográfusként végeztem.


2005-2008-ig a Földtudományok Doktori Iskola "Geomorfológia" alprogramjában doktorandusz hallgató voltam, kutatási témám a Duna-Tisza köze területén a történelmi idők futóhomok-mozgásainak vizsgálata.


2008 szeptemberétől a SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén dolgozom, jelenleg, mint igazgatási főelőadó. Tevékenységem a geomarketing (szakok marketingje, beiskolázás, karrierkövetés, híranyagok készítése), tanszékmenedzsment és gazdálkodás köré csoportosul.


2008-tól a Gazdaságtudományi Karon mérnök-közgazdász posztgraduális képzésben veszek részt, tervezett szakdolgozati témám "Piackutatás és marketing a geográfus szak ismertségének és a geográfus diploma értékének növelése céljából".

Nyelvismeret: 

angol (középfok C)

Kutatás
Kutatási terület: 

Emberi tevékenység következtében történt geomorfológiai változások


            időbeli és térbeli vizsgálata a Duna-Tisza köze futóhomok területein, régészeti adatok,


optikai lumineszcens kormeghatározás, valamint 3 dimenziós modellezés segítségével


 


A Duna-Tisza közén, több mintaterületen vizsgálom a Holocén folyamán bekövetkezett futóhomok-mozgásokat. Egyik célom, hogy meghatározzam a homokmozgások pontos korát az egyes mintaterületeken OSL mérések segítségével. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy mikor volt a területen futóhomok-mozgás, van-e szabályosság a homokmozgások beindulásában? Adott történelmi korokhoz, illetve népcsoportokhoz köthetők-e a homokmozgási időszakok? Mikor volt a legintenzívebb a futóhomok mozgása? Antropogén hatás következtében aktivizálódott-e az eolikus tevékenység? Volt-e, és ha igen, milyen jelentős szerepe volt a klímaváltozásnak? Ezen kívül vizsgálom a homokmozgások térbeli jellemzőit, hol volt jellemző a Holocénben futóhomok-mozgás? Milyen vastag üledék rakódott le az egyes periódusokban? Milyen formák alakultak ki?


Ezen kérdések megválaszolásához régészeti ásatásokon gyűjtöttem adatokat és talajmintákat. A talajmintáknak meghatározom a szemcseösszetételét és a mész, valamint szerves anyag tartalmát, OSL mérések segítségével, pedig az egyes futóhomok-rétegek korát.  A régészeti kutatások eredményei alapján az adott területen élt népcsoportok és tevékenységük ismert. Az ásatásokon létesített kutatóárkok szelvényeinek adatai alapján elkészítem az üledékréteg 3 dimenziós modelljét, ami lehetőséget ad a fiatal homokleplek térbeli dimenzióinak részleges megismerésére, valamint laboreredmények segítségével az egyes futóhomok-formák (garmada, homoklepel) belső szerkezetének feltárására. Térképek segítségével elkészítem a mintaterületek geomorfológiai térképét, amelyek segítségével a jellemző morfológiai formákat ismerhetjük meg.


 


 

Publikációk: 

 


Publikációk listája (2005-2008-ig)


 


Nyári D. – Kiss T. 2005: Homokmozgások vizsgálata a Duna-Tisza közén. Földr.Közl.129 (54) 3-4. szám, 133-147 pp.


Nyári D. – Kiss T. 2005: Holocén futóhomok- mozgások Bács-Kiskun megyében régészeti leletek tükrében. CUMANIA, A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve 21., 83-94 pp.


Nyári D. – Kiss T. – Sipos Gy. – Knipl I. – Wicker E. 2006: Az emberi tevékenység tájformáló hatása: futóhomok-mozgások a történelmi időkben Apostag környékén. A táj változásai a Kárpát-medencében. Település a tájban konferencia kiadványa, 170-175 pp.


Kiss T. – Nyári D. – Sipos Gy. 2006: Homokmozgások vizsgálata a történelmi időkben Csengele területén. Táj, környezet és társadalom Ünnepi tanulmányok Keveiné Bárány Ilona professzor asszony tiszteletére 373-382 pp.


Nyári D. – Kiss T. – Sipos Gy. 2006: Történeti időkben bekövetkezett futóhomok-mozgások datálása lumineszcenciás módszerrel a Duna-Tisza közén. III. Magyar Földrajzi Konferencia CD kiadvány


Sipos Gy –Kiss T. –Nyári D. 2006: OSL mérés lehetőségei: homokmozgások vizsgálata a történelmi időkben Csengele területén. Környezettörténeti Szimpózium, Budapest konferencia előadásainak összefoglalói. Budapest, 43-45 pp.


Nyári D. – Kiss T. – Sipos Gy. 2007: Investigation of Holocene blown-sand movement based on archaeological findings and OSL dating, Danube-Tisza Interfluve, Hungary www.journalofmaps.com


Nyári D. – Rosta Sz. – Kiss T. 2007: Multidisciplinary analysis of an archaeological site based on archaeological, geomorphological investigations and optically stimulated luminescens (OSL) dating at Kiskunhalas on the Danube-Tisza Interfluve, Hungary. Abstracts book, EAA 142-143 pp.


Knipl I. – Wicker E. – Nyári D. – Kiss T. 2007: Evidence of human impact on the environment: Blown sand movements in historical times according to archaeological and geomorphological investigations near Apostag, South of Budapest, HungaryAbstracts book, EAA 342-343 pp.


Kiss T. – Nyári D. – Sipos Gy. 2008: Történelmi idők eolikus tevékenységének vizsgálata: A Nyírség és a Duna-Tisza köze összehasonlító elemzése